Chiptuning - Vezérlőegység átprogramozás


Az autók utólagos teljesítménynövelésére több mód kínálkozik. Amit a 20 évvel ezelőtti típusokon karburátor- és előgyújtásállítással értek el az akkori mesterek, azt ma már elektronikus úton megtehetjük, mivel a mai autókban ezek mind számítógép által vezéreltek. A gyakorlatban két megoldás terjedt el: az utólag beszerelt módosító elektronikák, és a gyári vezérlőegység átprogramozásán alapuló megoldások.

Utólag beszerelt elektronika

Az ilyen elektronikák a motorvezérlő egység valamely bemenő jelét hamisítják meg. Jellemzően valamilyen hőmérséklet vagy nyomásértéket, aminek hatására az elektronika több üzemanyagot juttat a motorba. Ezáltal teljesítménynövelés érhető el. Előnye, hogy egyszerűen, percek alatt beszerelhető, és hogy egyes esetekben az autó eladása után az új járműbe átszerelhető. Hátránya viszont, hogy a számítógépet „becsapja”, ami miatt az már nem képes a motort optimálisan üzemeltetni. Valamint, hogy egy-két értéket hamisítanak meg, akár 25-30% mértékben is, ami az adott alkatrészeknek komoly pluszterhelést jelenthet.

A gyári vezérlőegység módosítása

A másik elterjedt módszer, amikor az autó gyári vezérlőegységében található program kerül módosításra. Ezáltal a vezérlőegység továbbra is tökéletesen tisztában lesz a környezeti körülményekkel, de már az új program alapján vezérli a motor működését. Előnye ennek a módszernek, hogy továbbra is a gyári egység vezérli a motort, a környezet tökéletes ismeretében. Továbbá, hogy mivel több érték kerül módosításra, jellemzően kis mértékben, az egyes alkatrészek terhelése nem nő jelentős mértékben, azonban a teljesítménybeli hatásuk összeadódik.
A technológiánkkal kapcsolatos gyakori kérdés, hogy a gyártó miért nem az általunk használt szoftvert építi bele az autóba már a gyártósoron. Azaz hogy lehetséges, hogy mi "okosabbak" vagyunk, mint az esetenkénti több tíz mérnök, akiknek évei voltak a megfelelő program kifejlesztésére. Ennek nem műszaki, hanem gazdasági okai vannak. Azaz minket nem kötnek azok a feltételek, amik a gyári mérnököket, miszerint a motorból a következő modellgenerációban varázsütésre találniuk kell újabb 10 lóerőt. Ez, a mai lerövidült modellciklusban esetenként 1-2 évet jelent csupán. Ez alatt az idő alatt lehetetlen egy motort újratervezni, és "találni" benne 10 lóerőt. Ez csak úgy lehetséges, hogy a motor tervezésekor megállapított teljesítményértéket szoftveresen visszaveszik, teret engedve a későbbi "fejlesztéseknek". Ide tartozik az a gyakorlat is, hogy egyazon motort 3-4 teljesítménnyel is kínál az adott gyártó. Ebben az esetben egyszerűen nem éri meg még egy gyártósort üzemeltetni a 90 lóerős verziónak, egyszerűbb legyártani a 140 lóerőset, majd azt visszafojtani.
Másik gyakori kérdés, hogy miként lehetséges, hogy a teljesítménynövelés mellett fogyasztáscsökkenés jelentkezik. Ez annak köszönhető, hogy a teljesítményövelést nem többletüzemanyag befecskendezésével érjük el, hanem a motor hatásfokának növelésével. Vagyis az eddigi üzemanyagmennyiségből több teljesítményt nyerünk ki, illetve adott teljesítményt kevesebb üzemanyagból.
A munkamódszerünkről: A piacon levő modernebb (kb. 2000 évjárat utáni) járművek nagy része szervízcsatlakozón keresztül programozható. Ennek ellenére bizonyos típusoknál elkerülhetetlen a vezérlőegység kiszerelése, igen ritka esetben annak módosítása. Ez akkor fordul elő, amikor a gyár nem újraprogramozható technológiát használva gyártotta az autót, ekkor a vezérlési térképeket tároló memóriát újraírhatóra cseréljük. A gyári program természetesen ezután is bármikor visszaállítható.

Áraink

Benzinüzemű gépjárművek
100LE gyári teljesítményig: 250.- Euro
100-tól 150LE gyári teljesítményig: 300.- Euro
150-tól 200LE gyári teljesítményig: 350.- Euro
200-tól 250LE gyári teljesítményig: 400.- Euro
250-tól 300LE gyári teljesítményig: 450.- Euro
300LE gyári teljesítmény felett: 500.- Euro

Dízelüzemű gépjárművek
80LE gyári teljesítményig: 250.- Euro
80-tól 100LE gyári teljesítményig: 300.- Euro
100-tól 150LE gyári teljesítményig: 350.- Euro
150-tól 200LE gyári teljesítményig: 400.- Euro
200-tól 250LE gyári teljesítményig: 450.- Euro
250LE gyári teljesítmény felett: 500.- Euro

Teherautók
7.5-től 12 tonna legnagyobb össztömegig: 500.- Euro
12 tonna legnagyobb össztömeg felett: 650.- Euro