Blog - Napló


Blogunkban folyamatosan közzétesszük érdekesebb, problémásabb eseteinket, illetve az egyes kifutó termékekről, akciókról is tudomást szerezhet. Az oldal fordított időrendben íródik, vagyis a legfrissebb bejegyzés található legfelül!

Daewoo Kalos központi zár - 2010.12.29

Az első esetleírás a legfrissebb munkánkkal kapcsolatos. (Terveim szerint a későbbiekben régi munkáinkról is bemutatok néhány cikket). A hétvége során egy 2005-ös Daewoo Kalos gépkocsiba szereltünk utólagos távirányítást a meglévő gyári központi zárhoz, bicskakulcsos távirányítóval. A munka egyszerűnek ígérkezett, mivel a forgalmazott készlet átgondoltan tervezett, ezért általában 6-8 vezeték bekötésével megoldható a beszerelés, amennyiben a központi zár vezérlő-reléjének helyét, és a vezérlésének módját sikerül előzetesen meghatároznunk. Mivel a dokumentáció által leírt helyen központi zár vezérlést nem találtunk, így az első gondolat a vezetőoldali ajtó zárás/nyitásérzékelő vezetékének használata volt. Az ajtóburkolatot levéve tudatosult bennünk, hogy a tervezők a költséghatékonyság jegyében ebbe az ajtóba nem szereltek zármozgató motort. Ez önmagában egy leleményes ötlet, hiszen a négy ajtó közül csak ez vezérel, vagyis csak ennek zárásával aktiváljuk a központi zárat, az utas oldali ajtóval nem. Azaz ezt a zárat mindenképpem kézzel zárjuk be a használat során, így a mozgatómotor beépítése is felesleges lett volna. Az eddigi beszereléseink során (főleg Fiat modellek, Punto illetve Bravo) a mozgatómotor már be volt építve, csak a kesztyűtartóban található vezérlő relét kellet bekötnünk. A Daewoonál a szerelés így kiegészült egy mozgatómotor beépítésével is. Ez alapvetően nem nagy probléma, mert az 5 vezetékes, vezérlő központizár motor ára nem nagy összeg. A probléma abból adódott, hogy a vezérléshez használni tervezett vezetékek a zárnál található végálláskapcsolók. Így a nyitóvezetéket nyitott állapotban testeli a kapcsoló, hasonlóan a záróhoz. Pontosabban, az ajtót kinyitva, a felső kapcsoló testre húz, aktiválódik a kp. zár, és a többi ajtó is kinyílik. A távirányító tervezett bekötésekor a nyitás gombot megnyomva a nyitóvezetéket testelnénk, azaz mintha a vezetőoldali ajtót nyitnánk. Igen ám, de ekkor még az zárt állapotban van, azaz a záró vezeték is testre van kötve. Márpedig a gyári központi zár vezérlés ebben az esetben nem csinál semmit. Így egyetlen megoldás az maradt, hogy a két végálláskapcsolót kiiktatjuk a rendszerből, így a központi zárat csak távirányítóval lehet működtetni. A vezetőoldalra beépített mozgatómotor jelét a bal hátsó ajtóról vettük le, mivel ehhez az ajtóhoz értelemszerűen vezetékezés sem volt kiépítve. Ezekről a motorokról érdemes tudni, hogy két vezetékes egyenáramú motorok, azaz a zárás illetve nyitás ellentétes polaritású egyenárammal történik. Szerencsére a gyári motor is ilyen, így elegendő volt a gondos mérés után a két vezetéket előrehozni a bal hátsó ajtóból. Ezután már csak a csomgatér nyitó húzómotor beépítése és bekábelezése volt hátra. Ezekkel a súlyosnak nem nevezhető bonyodalmakkal lett a tervezett 4 órás munkából (ebédszünettel együtt) 9. És ezért nem szabad zsúfoltan beszervezni az ügyfeleket egymás után.

Megnyitottunk! - 2010.12.29

Ezzel a hozzászólással megynitjuk a Bakó Garázs Autóelektronikai webshop blogját. A blogon terveink szerint bemutatjuk az új termékcsaládokat, valamint az esetlegesen előforduló érdekesebb eseteket, amik a szervizünkben előfordulnak. A címkék segítenek eligazodni az új termékbemutatók, véleményező cikkek, illetve az esetleírások között. Mivel a blog célja nem egy hirdetési felület létrehozása, hanem a már meglévő ügyfelekkel való kapcsolattartás, ígérem, hogy a blog nem fog átmenni hirdetési újságba, illetve termékbemutatóba. Az esetleges böngészéshez jó szórakozát kívánok!